Nagy Attila

Nagy Attila, aki 1933-ban született, az 1950-es években lett közismert színész. Karrierjében és életében nagy törést jelentett, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Munkástanács elnökeként, a forradalom bukása után, a kádári megtorlás idején börtönbüntetésre ítélték, ahonnan csak 1961-ben szabadult. Ezt követően színházi rendezőként dolgozott - e minőségében utolsó munkahelye a kecskeméti Katona József Színház volt.

Számtalan filmben szerepelt, pl. játszott Jancsó Miklós Szegénylegények-jében (amelyet mi is levetítünk majd a félév során), illetve az Egy óra múlva itt vagyok... és az Abigél c. tévésorozatokban, valamint olyan jelentős alkotásokban, mint Kovács András Októberi vasárnapja, Félix László mozija, az Ida regénye, vagy Hajdúffy Miklós Holtak hallgatása c. opusza. Nagy, a már említett, általa egész életében konzekvensen vállalt demokratikus hagyományok védelmében a rendszerváltás után országgyűlési képviselőként is tevékenykedett, egészen 1992-es haláláig.

Filmjei


Játékfilmek 

  • Hintónjáró szerelem (1954)
  • A szélhámosnő (1963)
  • Asszony a telepen (1963)
  • Utolsó előtti ember (1963)
  • Fotó Háber (1963)
  • A kőszívű ember fiai I-II. (1964)
  • Fény a redőny mögött (1965)
  • Szegénylegények (1965)
  • Büdösvíz (1966)
  • Fügefalevél (1966)
  • Édes és keserű (1966)
  • Sellő a pecsétgyűrűn I-II. (1967)
  • Kötelék (1967)
  • Alfa Rómeó és Júlia (1968)
  • Volt egyszer egy család (1971)
  • Kakuk Marci (1973)
  • Labirintus (1976)
  • A Csillagszemű I-II. (1977)
  • Kinek a törvénye? (1978)
  • Októberi vasárnap (1979)
  • Kojak Budapesten (1980)
  • Az évszázad esküvője (1985)

Tévéfilmek 

  • Az asszony beleszól (1965)
  • A 0416-os szökevény (1970-tévésorozat)
  • Tizennégy vértanú (1970)
  • Vidám elefántkór (1971)
  • Aszfaltmese (1971)
  • Rózsa Sándor (1971-tévésorozat)
  • Egy óra múlva itt vagyok (1971)
  • A fekete város 1-7. (1971)
  • Dorottya (1973)
  • Uraim, beszéljenek! (1974)
  • Ki van a tojásban? (1974)
  • Beszterce ostroma 1-3. (1976)
  • Nyúlkenyér (1977)
  • Abigél 1-4. (1978)
  • Megtörtént bűnügyek sorozat, Iskolatársak voltak című része (1978)
  • Az elefánt (1978)
  • Wiener Walzer (1979)
  • Szetna, a varázsló (1980)
  • Századunk (1981)
  • Holtak hallgatása - Requiem egy hadseregért (1982)
  • Éjszaka (1989)